Hogy miért is piros pöttyös?

2007 szeptember 19. | Szerző: Lulusz

Vettem egy gyönyörű piros pöttyös ruhát a nyár folyamán! Persze hogy elmentem benne ide-oda ( imádok csinosan felöltözni) Általában nem is hagyják megjegyzés nélkül a pasik. Bár sokszor úgy érzem, hogy túlöltözök. Mindenki csak farmerben, meg valami kis felsőben, én meg csini szoknya – nem rövid, mert azt nem szeretem, meg nem is áll olyan jól. Az egyberuhák a kedvenceim:) most csak azért bánom, hogy vége a nyárnak, mert majd csak jövő nyáron tudom őket újra felvenni!!!

Igen, tudom, hogy jól mutatok ezekben a ruhákban…de valami mégis van, ami miatt nem jön össze a pasi. Igen, szeretem magam megmutatni, szeretem, ha bókolnak, kell a kis lelkemnek. Megtanultam elfogadni is a bókokat, ami nem kis feladat. Mindig legyintettem, “áh, ne hülyéskedj már, csak egy szimpla ruha”. Nem, ilyenkor el kell hinni! Én csak akkor dicsérek meg valamit, vagy valakit, ha tényleg úgy gondolom. Ha nem tetszik inkább nem mondok semmit – és úgy veszem, hogy mások is így vannak vele!

Első alkalommal amikor felvettem a piros pöttyös kis ruhám, egy srác beszólt nekem a Margitszigeten: “A piros pöttyös az igazi!” Elsőre furcsán néz az ember, de jobban elgondolkoztam a dolgon: hát nem ezért vettem meg ezt a ruhát? hogy észrevegyenek? és jó megjegyzéseket tegyenek rám? IGEN,IGEN! Pont ezért vettem! Nem akarok ici-pici szürke egér lenni! Nem is vagyok az, legalábbis nem érzem annak magam! Meg van az egészséges önbizalmam, azt hiszem:)

Akkor ennyit piros pöttyösről!

Az a nehéz kezdet

2007 szeptember 19. | Szerző: Lulusz

Akkor csapjunk is bele a lecsóba! Lila – nem a kedvenc színem, viszont imádom a színes dolgokat, feldobja az ember életét. Mivel is szokták kezdeni? Hát igen, az a bizonyos életkor – meg az életkorral kapcsolatos társadalmi elvárások. Az én mágikus számom idén a 24, de azt is betöltöttem már jó néhány hónapja. Pörgessük csak végig, hogy mit is várnak egy 24éves lánytól? Hát néhány évtizede már ilyenkor illett férjhez menni, sőt már gyerek is útban volt! Igen, ha hozzám hasonló korúak belegondolnak, hogy ők mikor is születtek, valószínü szüleik épp hasonló korban jártak. De legyintünk csak – azok más idők voltak!!! Ez tuti, hogy így is van. És ne felejtsük a másik nagy kérdéskört  – az anyagi dolgokat. Vallom, hogy tényleg nem a pénz tesz boldoggá, de sokat segít hogy boldog lehess! Kérdések: honnan lesz lakásom, autóm….? Én erre a vállamat rángatom – mert az tuti, hogy nem fogok évtizedekig szarul élni, nyomorogni, egyhetes kenyeret enni, hogy legyen egy 30 négyzetméterem, amit magaménak vallhatok! Nagy frászt!  ÉN ÉLNI AKAROK!

Na ennyi bevezetőnek az életfelfogásomról. Sajnos észrevettem, hogy sokan rabjai ezeknek az elvárásoknak. Néha én is…de belátom, hogy én próbálok mindent megtenni, ami tőlem telik. Evezzünk más vizekre – amire mindenki kíváncsi. Ki vagyok én? Honnan jöttem? Mivé lettem? (hú ezeket a kérdéseket megválaszolná valaki helyettem? légyszi-légyszi)

A 24 évem megvan, és vidéki vagyok, vagyis hát voltam, mert vagy 6 éve Budapesten élek – mi több már a szüleim is itt vannak Pesten! De Isten ments, hogy hazaköltözzek! Már nem bírnám, de talán ők se! És a legfontosabb – IMÁDOM PESTET! Sokan nem szeretik, de már meghalnék egy vidéki városban is – itt kitárul előtted az élet, tele lehetőséggel, boltokkal, pasikkal, mozival, sportolási lehetőségekkel, szóval minden egy helyen!!! Kávézda, sütizde, kajálda…nem is sorolom tovább – mert úgy érzem, míg én itt benn vagyok és írok, addig kinn zajlik az élet és én kimaradok belőle! Hú ezt de nagyon utálom, ha kimaradok belőle!!!

Egyéb információ: 3 éve tényleg rendesen dolgozom, van bejelentett állásom, rendesen adózom és nem utolsó dolog, szeretem is! Főnök van, de szerencsére valahol messze az éterben:) Igazi nőcis munkám van! Most azon gondolkozom, hogy eláruljam-e vagy nem. De nem igazán szeretem, mert utána az emberek bombáznak a kérdéseikkel! Döntés – melyik a helyes? Bár ha ez úgyis egy ilyen kitálalós hely, akkor rajta – mélylevegő, koncentrálás, hogy ki tudjam mondani rendesen (néha belebotlik a nyelvem a szóba) szóval igen, légiutaskísérő vagyok. Tudom, most sokan azt gondolják, hogy erre verem a nyálam, de higgyétek el nagyon sokaknak olyan, mintha UFO-t látnának. És bezzeg ilyenkor kérdeznek: “nem félsz? voltál már vészhelyzetben? akkor már bejártad a fél világot! ” satöbbi, satöbbi…de NEMNEMNEM! Nem félek, nem volt veszélyes szitu, és nem jártam be a világot(még nem). Azoknak akik csodálkozva néznek rám, és irigykednek, hogy de jó nekem, azoknak üzenem – hogy nekik is lehet!!! Mindenki saját maga választ, hogy mi szeretne lenni! És a másik előítélet, amit utálok, a kinézet: biztos hosszú combú, magas, hosszú szőke hajú nőci vagyok formás didkókkal. De nem egészen: félhosszú barna, melírozott hullámos hajam van, barna szem, ráadásul szemüvegem is van (ami szerintem tényleg öltöztet), nincs modell alkatom, a cicim nekem elég nagy, de nem akkora, amire igazán felfigyelnek a férfiak.

Gyorsan csináltam most egy hársfateát, mert az utóbbi napokban rajtam is kitört a nátha – és ez nagyon jó a megfázásra:) És ha már  a munkánál és a náthánál tartottunk – ha tehetitek ne repüljetek náthásan, bedugult orral, vagy mandulagyulladással, mert ilyenkor nagyon be tud dugulni az ember füle,  akár be is vérezhet! – na legalább ma már kaptatok tőlem egy hasznos infót!

Kezdek belejönni ebbe az írás dologba! Csak úgy jönnek elő a dolgok, amiket szeretnék itt közzé tenni, csak bírják az ujjaim! De most azt hiszem kicsit abbahagyom…de még biztos folytatom ma! Kicsit körülnézek itt a blogok között, megnézem mi szokás, mi nem…bár nem érdekelnek a szokások! Bis später! Tschüßi!!!